Régi esetek · Puerto Rico · Régi eset

53 éve történt: lények az El Yunque esőerdejében

5 perc olvasás

1973. október 20-án éjjel kilenc ember ment fel Puerto Rico esőerdejének egyik csúcsára, hogy UFO-kat lásson. Reggelre ismeretlen alakokról, a parkolóig vezető óriási lábnyomokról és később otthoni kísértetjárásról meséltek. Ez a nagy 1973-as UFO-hullám egyik legkülönösebb esete, és jól mutatja, hogyan nő egy történet az újramesélések során.

Mikor: 1973. október 20.
Hol: El Yunque-hegy, Puerto Rico

Puerto Rico északkeleti részén, a Luquillo-hegység lejtőin terül el El Yunque, az Egyesült Államok nemzeti erdőrendszerének egyetlen trópusi esőerdője. A tainó indiánok egyik istenük lakhelyeként tisztelték, az 1970-es évekre azonban egészen más hírnévre tett szert: eltűnésekről, furcsa fényekről és ismeretlen lényekről szóló történetek kapcsolódtak hozzá.

1973 a UFO-kutatás egyik legmozgalmasabb éve volt. A korabeli kutatók a „humanoidok évének” nevezték, mert rengeteg harmadik típusú találkozást jelentettek világszerte. Ugyanebben a hónapban, október 11-én történt a híres pascagoulai eset Mississippiben, és Puerto Ricót is elérte a hullám. Ebben a légkörben indult útnak egy kis csapat El Yunque csúcsára.

A kirándulás

Az esetet Noel E. Rigau Puerto Ricó-i kutató dolgozta fel elsőként. Beszámolója 1974 nyarán jelent meg az Awareness című folyóiratban, és a résztvevők egyikével, Efraín Arroyóval 1973. november 9-én készített interjún alapul.

Október 20-án, szombaton este hat óra körül kilenc ember érkezett a csúcsra vezető ösvényhez:

Heriberto Ramos mérnök,
Juan Jiménez kereskedelmi pilóta és testvére, Luis Jiménez,
Efraín Arroyo egyetemista,
valamint egy középiskolai tanár négy diákjával, akik nevüket nem vállalták.

Kifejezetten UFO-megfigyelésre készültek: infravörös filmmel töltött fényképezőgépet, zseblámpákat, jelzőeszközöket és kempingfelszerelést vittek magukkal.

Már felfelé menet történt valami furcsa. Három fiatal nő és egy fiatalember jött velük szemben lefelé, egyetlen zseblámpával. Egyikük megkérdezte, merre van a főút. A csoport ezt különösnek találta, hiszen már sötétedett, és a parkolóban rajtuk kívül senki autója nem állt. A három nő a tanúk szerint feltűnően hasonlított egymásra, és egyforma ruhát viselt: kék nadrágot és piros pulóvert.

Éjfél a hegyen

Éjfél körül az egyik résztvevő azt mondta, úgy érzi, valaki figyeli őket. Nem sokkal később zajt hallottak. Juan Jiménez a szinte teljes sötétben a hang irányába fényképezett az infravörös filmmel. Amikor zseblámpával odamentek, mély lábnyomokat találtak a lelapult fűben, mellettük letört ágakat.

Ramos és Arroyo ezután levált a csoportról. A felhők közül időnként előbukkanó hold fényénél négy alakot pillantottak meg, amint egy keskeny ösvényen lefelé jönnek. Eleinte csak cikcakkban mozgó árnyakat láttak. Az élen haladó alak egy kis eszközt tartott, amelyen zöld, kék és piros fénypontok villogtak, és fel-le mozgatta. Amikor egy mögöttük érkező társuk rávilágított az egyik lényre, azok azonnal eltávolodtak. A tanúk szerint abban a pillanatban szokatlan, addig sosem érzett nyugalom fogta el őket. Többször is megpróbáltak közelebb menni, a lények azonban minden alkalommal visszahúzódtak.

A tanúk leírása szerint:

a legkisebb távolság 4,5–6 méter volt;
a lények 1,5–1,8 méter magasak voltak, hosszú karokkal; a kezüket nem látták, de nagynak sejtették;
zseblámpafényben nagy szemeket, orrot és hegyes füleket láttak, egyesek szarvakat is, ebben azonban nem értett egyet mindenki;
gyorsan, szinte ugrásszerűen mozogtak, mintha az ágakba kapaszkodva lendülnének át az út egyik oldaláról a másikra.

A nyomok

A csoport egész éjjel virrasztott, és hajnali fél hatkor indult le. Az ösvény teljes hosszán, egészen a parkolóig, az emberinél jóval nagyobb lábnyomokat találtak, mellettük kisebb, másféle nyomokat is. A bokrok ágai letörtek, némelyik teljesen leszakadt. A tanúk szerint a nyomok mélysége nagy súlyra utalt, a saját cipősarkuk alig hagyott nyomot ugyanazon a talajon.

Ami otthon következett

Október 21-én Juan Jiménez édesanyja egy szomszédasszonnyal ült a ház erkélyén, amikor mindketten olyan zajt hallottak a házból, mintha valaki a hazahozott filmmel babrálna, vagy a tekercset húzná ki. Annyira megijedtek, hogy elmenekültek, és csak órákkal később tértek vissza a család többi tagjával.

Másnap Efraín Arroyo vitte el a filmet előhívatni, és aznap éjjel az ő szülei is furcsa jelenségekről számoltak be. Úgy tűnt, mintha a padlódeszkák maguktól mozognának, tompa puffanások hallatszottak a tetőről, megszólalt valami harangszerű hang, egy villanyventilátor pedig magától végiggurult a padlón. A zajok néhány nap múlva megszűntek. Rigau maga is hajlott arra, hogy poltergeist-jelenségnek tartsa őket.

Az előhívott infravörös film semmi érdemlegeset nem mutatott, és nem sokkal később kidobták. Több résztvevőt rémálmok gyötörtek. Az egyik névtelen diák azt állította, hogy megjelent neki egy lény, és közölte vele, hogy mindent el fog felejteni.

Hogyan élt tovább a történet?

Hivatalos vizsgálatról vagy hatósági állásfoglalásról nem tudunk: az esettel kizárólag a sajtó és civil ufókutatók foglalkoztak. Az amerikai légierő UFO-programja, a Project Blue Book ekkor már négy éve lezárult.

Az eset alapos vizsgálat után széles sajtóvisszhangot kapott, főként azért, mert a tanúk komoly, a környezetükben köztiszteletben álló emberek voltak. Az évtizedek során azonban több változat is kialakult, és ezek nem mindig egyeznek.

Scott Corrales ufókutató feldolgozásában a lények száma már öt-hat, karomszerű kezük és megnyúlt fülük van, és körülvették a táborozókat. Ebben a változatban Ramos kevesebb mint három méterre állt az egyik lénytől, háromszögletű fejet és „rendkívüli” szemeket írt le, sőt meg is érintette a lényt, amely meg sem mozdult. Rigau eredeti beszámolójában erről nincs szó: ott a legkisebb távolság is 4,5 méter volt, és a lények minden közeledésre eltávolodtak.

Albert Rosales humanoid-katalógusa David Webb 1976-os 1973 – Year of the Humanoid című könyvére hivatkozva egy állítólagos szemtanúi vázlatot is közöl, valamint egy másik táborozócsoport hasonló észlelését ugyanarról a napról, korábbról, délutánról.

Az El Yunque-i 1973-as történetek azóta is sokszor keverednek egymással az interneten. Gary Reddin kutató például kimutatta, hogy a Rosales-féle vázlatot rendszeresen egy másik, forrásokkal nem igazolható esethez, az úgynevezett El Verde-i lényhez csatolják.

Józan magyarázat

Az eset egyik legfontosabb tanulsága, ahogy a történet „nőtt” az idővel: négy lényből öt-hat lett, a távolról látott alakból pedig megérintett lény. A legkorábbi és legrészletesebb forrás, Rigau 1974-es beszámolója a legvisszafogottabb, és ez a későbbi kiegészítések hitelességét kérdésessé teszi.

Több prózai tényező is közrejátszhatott. A csoport kifejezetten azért ment fel, hogy UFO-kat lásson, a nagy 1973-as hullám kellős közepén. Az éjszakai esőerdő, a felhők mögül előbukkanó hold, a zseblámpák villódzása és a fáradtság ideális feltételeket teremt arra, hogy a homályos alakokat és zajokat a várt élményként értelmezzék. A különös, lefelé tartó csoport arra utal, hogy aznap éjjel mások is jártak a hegyen, így emberi tréfálkozás vagy más kirándulók is magyarázhatnak egyes jeleneteket, például a villogó eszközt. Nagytestű vadállat nem él az erdőben (a legnagyobb emlősök patkányok, denevérek és mongúzok), elvadult kutyák viszont előfordulnak. A sáros trópusi ösvényen a lábnyomok könnyen elkenődnek és megnyúlnak, és a csoport maga is ide-oda járkált éjjel. Az infravörös film semmit nem rögzített. Az otthoni zajok és a rémálmok pedig egy ijesztő élmény után jól ismert lélektani utóhatások lehetnek.

Mindez nem cáfolja, hogy a tanúk valóban megrendítő élményt éltek át. Fizikai bizonyíték azonban nem maradt fenn, a történet pedig az újramesélések során láthatóan átalakult.