Régi esetek · Egyesült Államok · Régi eset

A tremontoni film: kavargó fénypontok Utah egén

11 perc olvasás

1952 nyarán a haditengerészet egyik főfotósa egy tucatnyi fényes, kavargó objektumot filmezett le Utah egén. A légierő és a haditengerészet laboratóriuma hónapokig elemezte a felvételt, és ellentétes eredményre jutott. A Pentagon idén szeptemberben nyilvánosságra hozta a teljes aktát.

Mikor: 1952. július 2.
Hol: Tremonton, Egyesült Államok
Kik látták: Delbert C. Newhouse, a haditengerészet főfotósa, a felesége és két gyerekük
Hivatalos álláspont: A légierő (Project Blue Book) 1956-ban sirályoknak tekintette az objektumokat. A Condon-jelentés is madarakként azonosította őket. A 2026-os PURSUE-leírás szerint a film alapján a távolság és a méret nem határozható meg

Megállás a 30-as úton

1952 július 2-án délelőtt Delbert C. Newhouse, az amerikai haditengerészet főfotósa a feleségével és két gyerekével autózott Washingtonból Portlandbe. Utah északi részén, nagyjából 11 kilométerrel Tremonton után a felesége furcsa tárgyakat vett észre az égen, és megkérte, hogy álljon meg.

Newhouse augusztus 11-i levelében, amellyel a filmet elküldte a légierőnek, így írta le a látványt: tíz-tizenkét objektum kavargott laza alakzatban, és nyugat felé haladt. Semmire sem hasonlítottak, amit addig látott. Kivette a kameráját a csomagtartóból, sietve befűzte a filmet, és nagyjából 9 méternyit felvett. Az égen nem volt felhő vagy más viszonyítási pont, ezért – ahogy maga is írta – sem a sebességet, sem a méretet, sem a magasságot, sem a távolságot nem tudta megbecsülni. A végén az egyik objektum megfordult, és eltávolodott a csoporttól. Newhouse ekkor mozdulatlanul tartotta a kamerát, és hagyta, hogy a tárgy többször áthaladjon a képmezőn. A tekercs maradékát aznap délután egy idahói hegyen használta el.

A felvételt kézben tartott, 16 mm-es Bell & Howell Auto Master kamerával készítette, 76 mm-es teleobjektívvel, másodpercenként 16 képkockával, Kodachrome színes filmre. Az első métereket f/8-as, a többit f/16-os rekesszel vette fel, mert a sötétebb égtől jobb kontrasztot remélt. A levele szerint ettől csak alulexponált lett a film.

Amit a család 1952-ben elmondott

Szeptember 10-én a légierő hírszerző tisztje a család berkeley-i otthonában mind a négyüket meghallgatta. A jegyzőkönyv szerint nem hallottak hangot, nem láttak kondenzcsíkot, és közvetlenül előtte, közben és utána sem láttak repülőt, madarat vagy ballont. Newhouse ekkor már 12–14 objektumról beszélt. Szerinte visszavert fénytől ragyogtak, egyforma alakúak és világos színűek voltak, és nagyjából olyan hosszúak, mint amilyen szélesek, valamint vékonyak. A nap majdnem a fejük felett állt.

A tiszt rendkívül becsületesnek és megbízhatónak ítélte a házaspárt. Newhouse több mint 19 éve szolgált a haditengerészetnél, 1935-ben végezte el a haditengerészet fotósiskoláját, és több mint 1000 órát repült légifotósként. Elmondta, hogy korábban sosem gondolta volna, hogy egyszer ő is UFO-t jelent be.

Két labor, két válasz

A filmet először a légierő fotólaboratóriuma vizsgálta meg az ohiói Wright-Patterson légibázison. Az 1952. októberi elemzés tíz objektumot számolt meg, amelyek a filmen csak apró, részletek nélküli fehér foltként látszanak. A labor elég biztosnak tartotta, hogy a foltok fényesebbek annál, amit fehér madarak visszaverhetnek az égen. A nagy, áttetsző, gömb alakú ballonokat kizárta, a fényes, alumíniumborítású repülőgépeket viszont nem. Hogy mik voltak az objektumok, nem tudta megállapítani. Azt is megjegyezte, hogy ilyen felvételt nagyon nehéz lett volna csalással elkészíteni.

A légierő UFO-vizsgálata, a Project Blue Book ezután a haditengerészettől kért független elemzést. A haditengerészet washingtoni fotóelemző központja képkockánként ábrázolta az objektumok mozgását és fényességét, és mintegy 1000 munkaórát fordított rá. Az elemzők többsége szerint a foltokat saját fényforrás okozta, nem visszavert fény, mert a nagyjából kilencven másodperc alatt, mintegy 60 fokos íven áthaladva sem villództak. Úgy vélték, madár, repülő vagy ballon nem okozhatta őket.

A haditengerészet sebességet is számolt, ehhez azonban meg kellett adni a távolságot, amelyet önkényesen 8 kilométerre vettek fel. Ezzel a feltevéssel a csoportból kivált objektum sebessége mérésenként nagyjából 600 és 3950 km/h között szóródott. Ezek a számok tehát nem mérések, hanem egy feltételezés következményei: ha az objektumok közelebb voltak, a sebességük ennek töredéke is lehetett. Az elemzők azt is jelezték, hogy nem az eredeti filmmel, hanem egy másolat másolatával dolgoztak, mert az eredeti száraz és törékeny volt.

Párnaballonok?

1952 decemberében a légierő újabb lehetőséget vizsgált: a haditengerészet két kutatótisztje szerint a filmen úgynevezett párnaballonok látszanak. December 30-án a Minnesotai Egyetemen ballonszakértők nyolcszor nézték meg a filmet. Többségük szerint az objektumok nagyon hasonlítottak a repülő párnaballonokhoz, és semmi olyat nem csináltak, amit egy ballon ne tenne. A ballonokat gyártó General Mills meteorológusa volt a legkevésbé meggyőzve: szerinte az objektumok túl fényesek voltak, és túl gyorsan mozogtak. A légierő megpróbálta kideríteni, hogy a „Crusade for Freedom” kampányhoz gyártott ballonok közül engedhettek-e fel néhányat a környéken, de nem járt sikerrel.

A CIA bizottsága és a hibás mérés

1953 januárjában a CIA által összehívott tudományos tanácsadó testület, a Robertson-bizottság is megnézte a filmet, és meghallgatta a haditengerészet elemzőit. A bizottság elismerte a munka alaposságát, de a következtetéseket nem fogadta el. Szerinte egy domború, félgömb alakú felület is visszaverheti a napfényt villódzás nélkül, és a „kékesfehér, kerek” kép éppen az ilyen tükröződésre jellemző. A mozgás, a méret és a fényesség erősen madarakra utalt, különösen miután a bizottság megnézett egy rövid filmet erős napfényben ragyogó sirályokról.

A bizottság módszertani hibákat is felsorolt:

a fényességet másolaton mérték, pedig az eredetin világosabb az ég, és jóval halványabbak az objektumok;
a mérőműszer alkalmatlan volt a feladatra;
nem vizsgálták meg, hogyan reagál a Kodachrome film a különböző fényerősségekre;
a kézremegést nem vonták le a mozgásgörbékből.

A bizottság szerint a rejtélyt meg lehetett volna oldani, ha párnaballonokat engednek fel a helyszín közelében hasonló időjárásban, és ornitológusokat is megkérdeznek. Ezt azonban már nem tartotta indokoltnak, mert minden bejelentés ilyen részletes kivizsgálása aránytalan erőfeszítést igényelne.

Edward Ruppelt, a Project Blue Book akkori vezetője 1956-os könyvében úgy emlékezett, hogy a sirályelméletet a bizottság egyik tagja vetette fel, aki gyakran látott magasan szálló sirályokat a San Franciscó-i öböl felett. Ugyanő azt is felvetette, hogy Newhouse öntudatlanul követhette a kamerával az objektum mozgását, ami minden sebességszámítást felborít. Ruppelt ezt elfogadta, azt viszont nem, hogy sirályok lettek volna.

A Project Blue Book egy 1953. februári feljegyzése szerint két csillagász, aki hallotta a haditengerészet beszámolóját, kijelentette, hogy a fényességmérés módszere hibás, ezért a vizsgálat egész eredménye téves. A haditengerészet ennek ellenére 1953. május 4-i jelentésében fenntartotta a következtetését: az objektumokat nem tudták sem természetes jelenségként, sem ismert, ember alkotta tárgyként azonosítani. Ruppelt szerint a bizottság által kért újramérés sosem készült el.

A sirályok

A légierő álláspontja fokozatosan a madarak felé tolódott. Az 1953 elején előkészített sajtóközlemény már arról szólt, hogy a filmen látható fényes pontokat párnaballonok vagy felszálló meleg légáramlatokban vitorlázó sirályok okozhatták: a hasonló fényviszonyok között filmre vett sirályok szintén fényes foltnak látszottak. Ruppelt szerint azonban a Pentagon megvétózta a közleményt és a film sajtóbemutatóját.

Ruppelt maga is megfigyelte a jelenséget: hónapokkal a bizottsági ülés után San Franciscóban egy felhőtlen égen köröző sirálycsapatot látott. A madarak olyan magasan szálltak, hogy csak akkor látszottak, amikor egy bizonyos szögben megdőltek, és ilyenkor a vártnál jóval nagyobb, fehér villanásnak tűntek. Erős hasonlóságot látott a filmmel, de azt írta, nem biztos benne, hogy ez a megoldás.

1956-ban a Greene-Rouse stúdió „Unidentified Flying Objects” című dokumentumfilmje is bemutatta a felvételt. A légierő fotószakértői ekkor újra megvizsgálták az eredetiről készült másolatot. Szerintük a film több kockáján sirályok látszanak, ezek a kockák azonban kimaradtak a mozis változatból. Megjegyezték, hogy a Utahban élő sirályfaj szinte teljesen fehér, és alulexponált felvételen, világos ég előtt egyszerű fehér körnek látszhat. John G. Eriksen ezredes 1956. június 1-jei feljegyzése szerint az értékelések egybehangzó eredménye alig hagy kétséget afelől, hogy az objektumok sirályok voltak.

Nem mindenki értett egyet. Robert M. L. Baker, a Douglas Aircraft elemzője 1956-ban azt írta, hogy a bizonyítékok ellentmondásosak, és egyik felvetett természetes jelenség sem magyarázza teljesen a képeket. Kételkedett abban, hogy a kiszámolt távolságból a madarak kerek pontnak látszanának. 1968. július 29-én az amerikai képviselőház tudományos és űrhajózási bizottsága előtt is elmondta, hogy mintegy másfél évnyi vizsgálat után a madár-magyarázatot nem tartotta megalapozottnak.

Az 1960-as évek végén a Condon-jelentés néven ismert coloradói vizsgálat számára William Hartmann csillagász elemezte újra a felvételt. A foltok látszó méretéből kiszámolta, hogy mintegy 600 méterről nézve egy sirály éppen a felbontóképesség határán látszik, ezért a szárnyai nem vehetők ki. A sebessége ekkor átlagosan 68–85 km/h lenne, ami egy madárnak megfelel. 1968. augusztus 23-án maga is végigautózott Utahon, és Tremonton környékén olyan fehér madárcsapatokat látott, amelyek azonnal a filmre emlékeztették: kavarogtak, párokban mozogtak, egyesek elhalványultak, mások felfénylettek. Ezután az objektumokat azonosítottnak tekintette: madarak voltak.

A Robertson-bizottság csillagász tagja, Thornton Page évtizedekkel később úgy emlékezett, hogy javaslatára valaki hasonló kamerával és távcsővel kiment a helyszínre, és sirályokat látott. Ennek a helyszíni ellenőrzésnek a nyilvános iratokban nincs nyoma.

Amit Newhouse később mondott

A szemtanú későbbi beszámolói jóval többet tartalmaznak, mint az 1952-es iratok. Az 1956-os dokumentumfilmhez forgatott interjúban Newhouse azt mondta, hogy az objektumok két egymásra borított csészealjhoz hasonlítottak, és akkorának látszottak, mint egy 3000 méter magasan repülő B-29-es bombázó. Amikor először meglátták őket, majdnem a fejük felett voltak, de mire a kamerát előkészítette, jóval messzebbre kerültek. Fényes ezüstszínűnek, polírozott fémnek tűntek. Azt is mondta, hogy csalódott a filmben, mert messze elmarad attól, amit szabad szemmel látott.

Ruppelt a könyvében azt írta, hogy a légierőből való távozása után két órán át beszélgetett Newhouse-szal, aki nagy hatással volt rá. Newhouse szerint a korongalakot a kihallgató tisztnek is elmondta. Ruppelt úgy vélte, hogy ez azért maradhatott ki az iratokból, mert az általa összeállított kérdéslistán nem szerepelt kérdés az objektumok kinézetéről: ha fénykép van valamiről, azt nem szokás megkérdezni. A szeptemberi jegyzőkönyvben csak annyi áll, hogy az objektumok nagyjából olyan hosszúak voltak, mint amilyen szélesek, és vékonyak voltak. Egyesek ezt korongalak leírásaként olvassák.

James McDonald légkörfizikus 1970-ben telefonon beszélt a házaspárral. Mindketten határozottan megerősítették a korongalakot. Newhouse felesége szerint az objektumok időnként megdőltek, és ilyenkor oldalról is korongnak látszottak. A feleség mintegy egy percig figyelte őket, mire rávette a férjét a megállásra, és két-három percbe telt, mire a kamerát és a filmet megtalálták a két külön bőröndben. Newhouse szerint a Condon-vizsgálattól senki nem kereste meg, és a sirályelméletet határozottan elutasította.

McDonald maga is megjegyezte, hogy Newhouse méretbecslése nagyjából tízszerese a filmen mért legnagyobb képeknek. Newhouse 1970-ben azt is állította, hogy az eredeti filmet sosem kapta vissza, a neki küldött másolatból pedig hiányzik az eleje, amikor az objektumok még közelebb voltak. Ennek ellentmond, hogy 1952-es levelében maga írta, hogy nagyjából 9 méternyi filmet vett fel az objektumokról. Hartmann a korongalakról szóló leírásokat a film alapján valószínűtlennek tartotta.

Hogyan lett belőle klasszikus?

A tremontoni film évtizedekig a legismertebb UFO-felvételek között szerepelt. Hartmann szerint ebben nagy szerepe volt annak, hogy egy jelentés irányított mozgásra utalt, valamint a feltételezett távolságból számolt, félreérthető sebességadatoknak. Donald Keyhoe 1953-as könyve azt állította, hogy a légierőnek olyan filmjei vannak, amelyek bizonyítják, hogy az objektumok bolygóközi járművek. Newhouse később a NICAP nevű civil UFO-kutató szervezet tanácsadója lett.

A teljes akta 2026-ban

A Pentagon 2026. szeptember 18-án, a PURSUE nevű, UFO-iratokat feloldó programjának hatodik kiadásában közzétette a teljes, 156 oldalas Blue Book-aktát és a film digitalizált változatát. A hivatalos leírás szerint a légierő értékelése az évek során változott: a korai iratok még több lehetőséget mérlegeltek, a későbbiek egyre biztosabban sirályokra utaltak. A részletek hiánya és a viszonyítási pontok nélküli égbolt miatt azonban a filmből önmagában nem lehet megbízhatóan meghatározni az objektumok távolságát, méretét, magasságát és sebességét.

Az akta szerint az eredeti film már 1953-ban is rossz állapotban volt. 1954-ben a légierő már azt próbálta kideríteni, hol lehet, Newhouse pedig csak másolatokat kapott vissza. A most közzétett felvétel egy 16 mm-es kópia digitalizált változata.

Józan magyarázat

Ami biztos. A film valódi, és semmi nem utal csalásra: a légierő laborja szerint ilyen felvételt nagyon nehéz lett volna hamisítani. A szemtanúkat a kihallgató tiszt megbízhatónak tartotta. A filmen azonban csak apró, részletek nélküli fehér foltok látszanak.

A legnagyobb korlát. Az égen nincs viszonyítási pont, ezért a távolság ismeretlen. Minden sebesség- és méretbecslés a feltételezett távolságtól függ. Ha az objektumok 8 kilométerre voltak, nagyok és gyorsak lehettek. Ha csak néhány száz méterre, akkor akkorák és olyan gyorsak, mint egy madár.

A film és a szemtanú vallomása két külön bizonyíték. A film a távolabbi objektumokat rögzítette, a korongalakot viszont Newhouse és a felesége szerint még a filmezés előtt, közelebbről látták. Ezt a leírást csak évekkel később, 1956-ban és 1970-ben rögzítették. Az 1952-es iratokban legfeljebb egy rövid, kétféleképpen értelmezhető megjegyzés utal rá.

A sirályok mellett szól:

fehér sirályok élnek a környéken;
mintegy 600 méterről nézve a látszó méret és a sebesség egy vitorlázó madárnak felel meg;
a kavargó mozgás, a párokban haladás, a felfénylés és az elhalványulás forduló, vitorlázó madarakra jellemző;
Baker szerint a csoportból kiváló objektum úgy viselkedhetett, mint egy sirály, amely új felszálló légáramlatot keres;
a légierő szakértői 1956-ban több kockán is sirályokat ismertek fel;
Ruppelt és Hartmann is nagyon hasonló látványt figyelt meg vitorlázó sirályoknál.

Ellene szóló érvek:

a család – köztük egy tapasztalt haditengerészeti fotós – határozottan állította, hogy közelről korong alakú, fémes tárgyakat látott, és mind a négyen kizárták, hogy sirályok lettek volna;
a légierő laborja fényesebbnek találta a foltokat, mint amit fehér madarak visszaverhetnek, és a haditengerészet 1953 májusában is fenntartotta, hogy nem madarak voltak, bár a fényességméréseit többen bírálták;
szárnycsapás nem látszik a filmen, Hartmann szerint azonban a felbontás határán ez érthető;
Baker kételkedett abban, hogy a kiszámolt távolságból a madarak kerek pontnak látszanának.

Ami a vallomás ellen szól: Newhouse méretbecslése nagyjából tízszerese a filmen mért legnagyobb képeknek, a korongalak csak évekkel később került be a beszámolókba, és a film hosszáról tett későbbi állítása ellentmond a saját 1952-es levelének.

Párnaballonok. A ballonszakértők többsége hasonlónak találta őket, azt azonban nem sikerült igazolni, hogy a környéken ilyet engedtek volna fel.

Összegzés. A film alapján a legvalószínűbb magyarázat, hogy Newhouse vitorlázó sirályok csapatát filmezte le erős napfényben, alulexponált filmre. A légierő 1956-ban ezt szinte biztosnak tartotta, és a Condon-jelentés is erre jutott. A család szemtanúi vallomása viszont ennek ellentmond, és a két bizonyíték között nincs olyan független adat, amely eldöntené a kérdést. A Robertson-bizottság által javasolt helyszíni kísérlet nem készült el, és a 2026-os hivatalos leírás szerint a film önmagában nem teszi lehetővé a távolság és a méret meghatározását.

Mi volt ez?

Fényes gömb mozdulatlanul az égen? Party- és meteorológiai léggömbök, amelyeket UFO-nak néznek